Renault

A Renault 5 volt az egyik első és legsikeresebb szupermini. Pályafutása egészen 1972-től 1985-ig tartott. Fő versenytársa a Fiat 127. Volt háromajtós: Egy korábbi Renault 5-ös sztori a blogról, majd megnőtt és ötajtósként is elérhető lett.

 

Renault

Az ötajtós kasztnival 1979-ben mutatkozott be az 5-ös sorozat. A vetélytárs Peugeot 104 ekkor már készült ötajtós kasztnival. A Fiat 127 és VW Polo továbbra is csak háromajtósként volt elérhető. 

Renault

Méretben inkább a Golfhoz állt közelebb, bár ekkor már a Renault 14, Golf vetélytárs is a piacon volt. Ekkor jelent meg az automata váltó és az új 1,3 literes 55 lóerős benzinmotor is a kínálatban. A Le Car amerikai modell kinti egyik nagy vetélytársa a Golf volt. Az USA-ban 1981-től volt kapható ötajtós kasztnival. Újdonság volt még a középkonzol és a tekerős fűtésszabályozók megjelenése. Az ötajtós modell hagyományos kilincseket kapott, melyek 1980 után műanyagból készültek. A Supercinq 1985-ben 3 és 5 ajtós modellekkel váltotta a Cinq első generációját.

Renault

A Majorette kisautóváltozat 1980 után jelent meg a kínálatban 280-as sorszámmal. Az alváz fémből készült, abból lett kialakítva az első lökhárító, a hűtőmaszk és a lámpák. Az ajtók nyithatóak, belül az ablaktekerők és a kilincsek is megformázottak.

Renault
 
Az ajtók belsején R5 felirat virít. Az ülések és a kormánykerék kidolgozott, a híres középkonzol, ahogyan a műszerfal is, jelzésértékű. Oldalt a kilincsek, tanksapka és az emelő helyének mélyesztése is kidolgozott. A hátsó szélvédű fűthető, törlő/mosó berendezés is helyet kapott. A rendszámvilágítás, hátsó ködlámpák, macskaszemek kidolgoottak. Az autó a régebbi „teli” kerekeken gördül. A rúgózása kiváló. A modell fényezése már kopott, ablakai bemattultak, de még egyben van. Vateráról került hozzám egy kisautócsomag részeként. Ritkán bukkan fel online aukciókon.

Renault

A Majorette a népszerű Renault 5 háromajtós klasszikus és ötajtós verzióját is megformázta. Később a Super 5 és azon alapuló Express áruszállítót is.