Ford

Sanyi bácsi első nyugati autója egy vadonatúj Escort volt. 1993 elején vásárolta az egyik első pesti Ford szalonból. Háromajtós volt és fapados, de az öreg Trabihoz képest űrhajó… Jó kis kirándulásokat tettek vele Mari nénivel…

 

Ford

Az Escort sárga színe volt az egyedüli különlegessége. Még fordulatszámmérő sem volt benne, a szívató viszont automata volt. Sanyi bácsi és Mari néni oda volt az autóért. Körbejárták vele Magyarországot, megédesítette nyugdíjas éveiket.

Ford

Mikor Sanyi bácsi egészsége már nem tette lehetővé az autóvezetést, a mindig garázsban tartott Escort az unokájához a Márkóhoz került, na ő tolta az öreg 1,3-asnak, fel is pimpelte az autót rendesen spoilerrel meg versenymatricákkal. Kiszolgálta az egyetemi évek alatt. Későbbi feleségét, a Jutkát is ezzel vitte az első randira a botanikus kertbe. Már dolgozott első munkahelyén, mikor belerongyoltak hátulról az Escortba egy pirosnál, olyan 2003 környékén lehetett… Beruháztak akkor egy vadiúj ötajtós Focusba a párjával. Azóta is azt hajtják.

Ford

Az mk5 Escort sose volt kiemelkedő vagy izgis autó (A rally és sportverziókat leszámítva). Karrierje elején 1990-93-ig az mk3 (1981) / és mk4 (1986) Escortoktól örökölt motorokkal járt, amik katalizátorral és elektronikus benzinbefecskendezővel szerelve elég lomhák voltak. A Golfok / Astrák / Corollák / Sunnyk, mind-mind modern 16 szelepes motorokkal, vagy menő új dizájnnal hódítottak. A Ford 1993-ban és 95-ben is modellfrissítésre kényszerült. Előbb új motorokat, új orrot és fart kapott az Escort, a második alkalommal új belteret és harcsaarcot. Sajnos nem sikerült visszaszerezni modell régi jó hírnevét, ezért 1998-ban az Escortnak végleg bealkonyult, de begördült az első Focus, ami igazán jó autó és nagy siker lett…

Ford

A Majorette kisautó 1992-ben jelent meg a gyártó katalógusában, a portugál Novacar felvásárlása után vették be a kisautót a programba. Fém kasztnit és nyithatós ajtókat kapott, az eredeti portugál kiadás műanyag kasztnis volt. Viszonylag sokáig, 2003-ig maradt a programban. A bemutatott modell 8DOT kerekeken gördül, versenymatricákkal, 1993-as gyártású.

Ford